Róma szinte a kezdetektől hódító háborúkat vívott szomszédjaival, például az etruszkokkal, görögökkel és keltákkal. Ezeknek a háborúknak köszönhetően körülbelül 400 év alatt meghódította az egész Itáliai-félszigetet. A Kr.e. 200-as évektől már Itálián kívül is folytatta hódításait. Legnagyobb ellenfele Karthágó volt, amelyet súlyos veszteségek árán, de végül legyőzött. A folyamatos háborúk azonban kimerítették a városállam államszervezetét. Az Itáliában élő lakosság többsége elszegényedett, és a városokba beköltöző tömegek közbiztonsági és élelmezési problémákat okoztak. A politikai zavargások rendszeressé váltak a városokban. Ezzel szemben a római elit hatalmas jövedelemre, földekre és rabszolgákra tett szert. Az új vezetői réteg, a nobilitas, már hivatali tisztség nélkül is beleszólhatott a politikába. Sőt, saját költségén zsoldoshadsereget is szervezhetett és azzal hódíthatott. A társadalmi feszültségek és a reformok miatti ellentétek a Kr.e. 1. században polgárháborús állapotokhoz vezettek. A polgárháborúkban kiemelkedtek tehetséges politikus-hadvezérek, köztük Pompeius, Crassus és Julius Caesar. Caesar néhány év alatt meghódította a Galliát, amely mai Franciaország és Belgium területét jelentette. Ezzel nemcsak hatalmas vagyont szerzett, hanem hűséges hadsereget is. A senatus többször consulságot szavazott meg neki, de hivatali cím nélkül is tekintélyes volt. Caesar célja Róma reformálása volt, ami a köztársaság átalakítását jelentette. A régi köztársaság hívei Pompeius segítségével próbálták megállítani. Caesar hadseregével megszállta Itáliát és Rómát, ezzel újabb polgárháborút robbantott ki. Kr.e. 48-ban a Pharszalosznál döntő győzelmet aratott Pompeius seregei felett. Ezt követően örökös dictatorrá választották, és megkezdte az állam reformját, például a Julianus naptár bevezetését. Caesar vesztét végül politikai ellenfelei okozták, akik Kr.e. 44-ben meggyilkolták. Halála után új polgárháború kezdődött, és politikai örökségét fia, Caius Octavius, későbbi nevén Augustus császár, vitte tovább.